Fényképezés Svájcban – A színfalak mögött

Studex Fotózás - betekintés a színfalak mögé
Itt látható, miként is zajlik egy professzionális fotózás. Svájcba mentünk, hogy a munkatársainkkal és a partnereinkkel néhány felvételt készítsünk.  A divatmodelljeink és a fényképészünk, Tánya, mellett velünk volt egy sminkes, egy stylist, jó néhány asszisztens, Corinna a marketing csoportunkból, valamint Daniela, a grafikus tervezőnk. És természetesen, a gyermekmodelljeink anyukái is ott voltak. Köszönet Martin Grossnak a videoért (ötlet, felvétel és szerkesztés). Két napon keresztül vidáman végeztük együtt azt a rengeteg munkát. 🙂

Különböző céllal készítettünk felvételeket, beleértve ezt a honlapot, illetve különböző brosúrákat, de ugyanúgy készültek képek az újságírók és a bloggerek részére is. Különböző évszakokban készült képekre volt szükségünk. Ez a fotó télen készült, de mivel stúdióban dolgoztunk, lehetőségünk volt bikinis, illetve nyárias képek készítésére. Mivel a fülbevalókat gyerekek, tinik és felnőttek egyaránt viselik, mi is különféle korosztályokkal dolgoztunk. Egész kicsik is voltak velünk. Nem olyan egyszerű rábeszélni őket, hogy nézzenek a kamerába. Ez tényleg hatalmas kihívást jelentett, különösen csoportképek esetén.

Természetesen a hivatásos modellek már hozzászoktak ehhez. Belenézni a kamerába, megmutatni a fülbevalót és természetesen viselkedni, és közben nem zavartatni magam a kamera mögötti teljes fejetlenség miatt, hogy őszinte legyek, nekem soha nem sikerülne. Bár, én nem is vagyok modell.  Amikor káoszt említünk, gyakorlatilag elképzelni sem lehet, mennyi munka van egy ilyen felvétel mögött, és abban hány ember is vesz részt. Bár néhányan láttuk Heidi Klumot és csapatát fényképezés közben az amerikai és németországi Top Modell gálán, valójában csak résztvevőként tudatosul az emberben a munka mennyisége. Amott az egyik modell öltözik át az új képhez, míg egy másik a sminkjét készítteti, és az arcát púderoztatja, odébb a hajsütővas lép akcióba, miközben a kicsik a rácsokon ülve falatoznak, a ventilátor pedig épp szelet gerjeszt.

 

Ha egyszer egy ilyen fényképezés kapcsán válogatásra kell mennie, vagy csak egyszerűen jobb képeket szeretne a divat blogjába, íme néhány tipp

A pontosan szemből történő fényképezés szélesebb hatást eredményez. Ha nem ez a cél, általában jobb, ha enyhén oldalt áll és a felső testét, meg a nyakát egy kissé elfordítja, de fontos, hogy a szeme a kamerába nézzen. Ez igaz mind az ülő, mind az álló képekre. Ha, mondjuk, ül, fordítsa el a csípőjét balra vagy jobbra (kb. 2 vagy 10 órára), ugyanakkor a felső testét fordítsa a kamera felé. Álló helyzetben nagyon jó pozíció vehető fel, ha elfordítja a csípőjét az egyik oldalra, a testsúlyát enyhén a hátsó lábára helyezi, miközben az elülső lábával a kamera felé fordul.

A legtöbb hirdető olyan képet akar, ahol a modellek a kamerába néznek és mosolyognak. A divatfotózás során nem csak más bőrébe bújunk, hanem teljesen bele is kell magunkat élni a szerepbe. Mind a szemnek, mind az arckifejezésnek azt kell mutatnia, milyen jól érezzük magunkat. Ideális esetben sikerül elfelejteni, hogy fotózáson vagyunk és sikerül teljesen átélni a szerepet. Ekkor a felvétel átütő és autentikus lesz. A természetes, enyhe mosoly akkor a legegyszerűbb, ha sikerül felidéznünk valami kellemes emléket.

Ha saját magunk készítjük a sminkünket a divat blog fotónkhoz, ügyeljünk a fényes bőr elfedésére. A bőr színéhez illő, jó minőségű, matt alapozó és púder ideális eredményt garantál. Ne használjunk semmilyen csillámot tartalmazó terméket. Egyedül az ajkainknak szabad fényleni.

 

Maradjunk kapcsolatban

twitter Kövess Minket Twitteren.
Studex FanClub Hungary Studex FanClub a Facebookon
pinterest Találkozzunk a Pinterest-en.
Instagram Kövess Instagramon.
youtube Nézd meg videóinkat a YouTube-on.
email Üzenj Nekünk.
rss Iratkozz fel az RSS-re

@StudexHungary a Twitteren

Ennyire egyszerű